Új kapukat nyit meg az élelmiszerágazat számára az ipar 4.0.

Jelentősen hozzájárulhatnak a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar fejlődéséhez az ipar 4.0 megoldásai, ugyanakkor a teljesen új elven működő rendszerek bevezetése óriási kihívást is jelent a szakembereknek – hangzott el a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán megrendezett FoodConf – Science, Technology & Innovation háromnapos nemzetközi konferencián.

A konferencia résztvevőit dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora, majd dr. Friedrich László, a SZIE Élelmiszertudományi Kar dékánja köszöntötte. Beszédükből világossá vált, hogy az élelmiszeripari ágazat sikere több olyan fontos pilléren nyugszik, mint a minőségi alapanyag előállítása, a kiszámítható, gazdaságos és fenntartható termelés, valamint az állandó minőség biztosítása egészen a késztermékek szintjéig, melyhez a megfelelő humánerőforrás jelenléte és az értékesítési szektor szerepvállalása is kulcsfontosságú.

Az elmúlt időszakban zajló dinamikus fejlődésnek köszönhetően ugyanakkor az élelmiszeripar hazánk második legtöbb árbevételt és kibocsátást realizáló ágazatává vált és 90 ezer emberrel a második legnagyobb foglalkoztató is. Az élelmiszeripar nyeresége az elmúlt öt évben megduplázódott, árbevétele 2017-ben meghaladta a 3600 milliárd forintot, az export aránya pedig ezen bevétel harmadát tette ki – mutatott rá Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, aki beszédében azt is kiemelte, hogy a digitalizációt előtérbe helyező ipar 4.0. megoldásai megfelelő választ adhatnak az iparágat jellemző magas munkaerőhiány miatti kapacitáskorlátokra is. Amint ezeket a lehetőségeket az élelmiszeripar is ésszerűen kiaknázza, gördülékenyebbé és kiszámíthatóbbá tehető az ellátási lánc, növelhető az energiahatékonyság, előre diagnosztizálhatók a meghibásodások, elkerülhetők a nem tervezett leállások, és óvatos becslések alapján akár 10 százalékos hatékonyságnövekedés is elérhető – fűzte hozzá az államtitkár.

Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára ugyanakkor rámutatott, hogy az ipar 4.0. kapcsán az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a fogyasztói igényeket pontosan felmérjék és a termelést azokhoz optimalizálják, ám ha a szakemberek sikerrel járnak, hazánk az európai és a globális térben is erős pozícióba kerülhet. A kormány feladata ezen a téren legfőképp az, hogy megfelelő jogszabályi környezetet teremtve támogassa az innovációs erőfeszítéseket és az új technológiák beillesztését, továbbá segítse a hazai cégeket abban, hogy megtalálják igazi erősségeiket.

A kétnapos nemzetközi konferencián tíz országból közel négyszázan vettek részt. Az ötven szakmai előadáson főként az élelmiszerinnováció és technológia kapcsolódási lehetőségeit keresték a szakemberek, így bemutatták például egy kalácsfonó robot fejlesztésének lépéseit és annak működését, továbbá szó esett az ipari automatizálás lehetőségeiről, az újonnan felmerülő élelmiszeripari kockázatokról, a hungarikumokról és a különböző korú személyesek speciális étrendigényeiről is.

A rendezvényen készült videó itt tekinthető meg.

képek