Az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet oktatásában – Magyarország Európai Uniós tagságával összefüggésben – ma kiemelt hangsúlyt kap az élelmiszerekkel szemben támasztott megújuló követelmények és a folyamatosan változó európai élelmiszerszabályozás oktatása. A magas szintű szakmai tudással rendelkező, idegen nyelvet beszélő, mérnöki gondolkodásmóddal, megfelelő kapcsolatteremtési készséggel, jó fellépéssel rendelkező végzettekre a hazai és külföldi élelmiszerelőállítók, forgalmazók, valamint az élelmiszerbiztonságot felügyelő és garantáló szakmai szervezetek is számítanak.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetén a 2010/2011-es tanévben elindítottuk az Élelmiszermérnök, valamint az Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök mesterszakot. Az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet két akkreditált mesterképzési szakán nappali (államilag támogatott és költségtérítéses finanszírozási formában), valamint levelező képzés keretében ( államilag finanszírozott és költségtérítéses formában) egyaránt várjuk a jelentkezőket. A mesterszakjainkon elsajátított ismeretek birtokában a végzett mérnökök alkalmassá válnak felelôsségteljes munkakör betöltésére, illetve folytathatják tanulmányiakat a doktori (PhD) képzés keretében.
Élelmiszermérnök MSc
Az Élelmiszermérnök mesterképzés célja olyan okleveles élelmiszermérnökök képzése, akik ismerik és alkalmazzák a szakterület legújabb tudományos eredményeit, tájékozottak a természettudományi és műszaki tudományi területeken.
Választható szakirányok:
- élelmiszer-biotechnológia,
- élelmiszeripari folyamattervezés,
- élelmiszeripari logisztika és árukezelés,
- élelmiszeripari technológia és termékfejlesztés.
Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök MSc
Az Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök mesterképzés célja, hogy és a hallgatók az élelmiszerminőséggel és –biztonsággal kapcsolatosan a kémiai, analitikai, toxikológiai, mikrobiológiai, molekuláris biológiai, gazdaságtani és jogi területeken korszerű és piacképes mesterfokú elméleti és gyakorlati tudást, képességeket szerezzenek.
Felvételi információk
Mesterképzésben legfeljebb 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is.
Felvételi pontok:
- oklevél átlagának 18-szorosa (maximum 90 pont)
Többletpontok minden szak esetében: maximum 10 többletpont adható.
- Esélyegyenlőségi maximális pont: 10 pont
- fogyatékosság: 5 pont
- gyermekgondozás: 5 pont
- hátrányos helyzet: 10 pont
- 2. nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 5 pont
- 2. nyelvvizsga / középfokú (B2): 3 pont
- Országos TDK 1-3. hely: 5 pont
- sporteredmény: országos bajnokság 1-3. hely: 3 pont
- sporteredmény: Világ- és Európa-bajnokság 1-3. hely: 5 pont
Az Élelmiszermérnöki, valamint az Élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnöki mesterképzési szakokra történő belépés feltételei magyar nyelvű képzés esetén
- A jelentkezőnek a korábbi tanulmányai alapján elismerhető legyen legalább 60, maximum 80 kredit: természettudományos ismeretek legalább 30 kredit, gazdaság- és társadalomtudományi ismeretek legalább 10 kredit, szakmai ismeretek legalább 40 kredit.
A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 60 kredittel rendelkezzen a hallgató.
- Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az élelmiszermérnöki alapképzési szak.
Az 1. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: az agrár képzési területről a mezőgazdasági mérnöki, a környezetgazdálkodási agrármérnöki, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki, műszaki képzési területről a biomérnöki, a vegyészmérnöki és a környezetmérnöki alapképzési szak (Élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnöki szakok az állattenyésztő mérnöki alapképzési szak is)
Az 1. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
Amennyiben a kreditelismerési eljárás során megállapítást nyer, hogy a jelentkezőnek nincs meg a felvételihez szükséges 60 kreditje, (például Ápolás és betegellátás - dietetikus szak) úgy lehetőség van részismereti képzés (https://etk.szie.hu/felvetelizoknek/reszismereti-kepzes) során megszerezni a hiányzókat. A kreditelismerési eljárás eredményeképp a jelentkezők megkapják az eljárás során hozott határozatot, az elfogadott tárgyakat, krediteket tartalmazó táblázatot, valamint egy ajánlást, hogy mely tárgyakat érdemes részismereti képzés keretei között teljesíteni a felvételihez.
Kreditelismerési eljárás
Azon jelentkezőknek, akik nem teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe vagy más szakon szerzett végzettséggel és szakképzettséggel jelentkeznek, a felvételi eljárás során kreditelismerési eljárásban kell részt venniük, melyet az Intézet (korábban Kar) Kreditátvételi Bizottsága folytat le. A teljes kreditérték beszámítású szakokról jelentkezők esetében kreditelismerési eljárásra nincs szükség.
A kreditelismerési eljárás alapjául szolgáló dokumentumok:
- leckekönyv hiteles másolata vagy elektronikus nyilvántartási rendszerből (pl. Neptun, ETR) nyomtatott lista, a felsőoktatási intézmény pecsétjével és aláírásával ellátva, amely tartalmazza a teljesített tárgyak nevét, kódját, érdemjegyét és kreditértékét;
- még képzésben lévő hallgató esetén a képzés mintatantervét;
- a kreditelismerési eljárás lefolytatásának kérését (formanyomtatvány);
A kredit-elismerési eljárás díja 5 000 Ft. Az átutalásról a bizonylatot kérjük a kérelemmel együtt adják le.
A díjat a következő számlaszámra kell utalni: 11784009-22234780-00000000
Az intézmény neve 2021 február 1-től: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Utaláskor a megjegyzés rovatba a következőket kell írni:
élelmiszermérnök szakra jelentkezés esetén: felvételiző neve, 12O01MSC01 kredit-elismerési eljárás
élelmiszerbiztonsági és -minőségimérnök szakra jelentkezés esetén: felvételiző neve, 12O01MSC02 kredit-elismerési eljárás
A dokumentumokat postai úton, vagy elektronikusan kell eljuttatni az Intézeti Titkárság részére:
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet
Intézeti Titkárság
1118 Budapest, Villányi út 29-43., „K” épület, földszint 1.
e-mail: felveteli.etk@szie.hu
A Kreditátvételi Bizottság a kreditelismerési eljárás alapját képező dokumentumok kézhezvétele után 30 napon belül hozza meg határozatát, amely tartalmazza képzés során az alapképzési szakokról teljesítendő tárgyakat. A döntés után a jelentkező megkapja a határozat eredeti példányát.
A Kreditátvételi Bizottság az alapképzésekből maximum 24 kredit teljesítését írhatja elő.
Amennyiben kérdése van, kérjük keresse az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet Titkárságának munkatársait:
Tel.: +36 1 305-7592
E-mail: felveteli.etk@szie.hu
Kérelem kreditelismerési eljárás lefolytatására (DOCX)
Részletes információk a Felvi.hu honlapján.